Kedves (nyom)olvasó,

szeretettel köszöntelek a nyom-olvasás blogon, ahol a gyerek- és ifjúsági krimi nyomába eredünk.

Egy picit rólam

1997-ben születtem Veszprémben, tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem magyar szakán végeztem, ahol 2022-ben alkalmazott irodalomtudomány szakirányú mesterdiplomát szereztem. Az egyetemen kezdtem el gyerekirodalommal és azon belül kortárs gyerek- és ifjúsági krimivel foglalkozni. Tudományos szövegeim, kritikáim többek között a Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle, az Alföld, Kalligram és Kortárs folyóiratok, illetve a Tiszatáj, az Irodalmi Szemle és az IGYIC Mesecentrum online felületein jelentek meg. (Publikációim teljes listája ide kattintva érhető el.)

Egy picit a blogról

A blog eredetileg A kriminarratíva megjelenési formái a kortárs magyar és osztrák ifjúsági irodalomban című ÚNKP kutatási tervem keretében indult azzal a céllal, hogy a munkám során kezembe kerülő (német és magyar nyelvű) gyerek- és ifjúsági krimikről nagyobb közönség számára is (remélhetőleg) élvezhető módon beszámolhassak. Időközben Korbuly Ági illusztrátorral nagyon kedves ruhába öltöztettük a felületet (ez úton is hatalmas köszönet neki!!), így számomra még kedvesebb lett ez a munka, és remélem, kedves lesz az olvasás is. Azonban nem szeretnék itt megállni: a blog hosszú távú célja, hogy rövidkritikák és ajánlók formájában minél több, az utóbbi két évtizedben magyar nyelven megjelent gyerek- és ifjúsági krimi helyet kapjon rajta.

A német (elsősorban állat)krimik mellett találsz majd a blogon retro és kortárs krimit, magyar, skandináv és francia krimit, Sherlock Holmes-os krimit és véres-bunyós (gyerek!)krimit, állatos, emberes és állatos-emberes krimit, történelmi, környezetvédelmi és társadalomkritikus krimit, vicceset és komolyat, és olyat is, ami segíthet leküzdeni a szorongásaidat.

Mindebben segítségünkre lesznek többek között Erich Kästner, Csukás István, Amy B. Greenfield, Nemere István, Astrid Lindgren, Berg Judit, Fabian Lenk, Varga Bálint, Joachim Grimstad, Mészöly Ágnes, Kai Lüftner, Darvasi László, Angie Westhoff, Lipták Ildikó, M. G. Leonard, Nyulász Péter, Cornelia Funke, Wéber Anikó, Sven Gerhardt és még sok más, remek szerző könyvei.

Fontosnak tartom, hogy láthatóvá váljon a gyerek- és ifjúsági krimi elképesztő sokszínűsége és hasznossága, és hogy sokan olvassuk ezeket a szövegeket. Mert nagyon jó olvasni őket.

K. A.