Rendőrkutya bevetésen – Kommissar Pfote / Mancs felügyelő 1.

Katja Reider író és Dirk Hennig illusztrátor Kommissar Pfote (Mancs felügyelő)-sorozatában Pepper, a rendőrkutya és kétlábú társa, Paul kalandjait követhetjük nyomon. A rendőrpáros munkája azonban nem merül ki a bűnesetek megoldásában: az egység különlegességét a rendőri ügyekbe keveredő gyerekek megértése, problémáik komolyan vétele adja. A következőkben a sorozat első kötetét mutatom be.

Távolról sem véletlen, hogy a kutatás során a Google a Kommissar Pfote helyett rendszeresen a Kommissar Rex, azaz Rex felügyelő kifejezést dobta fel: a rendőrőrsön Mancs őrnagyként (Kommissar Pfote) becézett Pepper, a rendőrkutya kalandjait a sokunk által kedvelt (többek között osztrák gyártású) televíziós krimisorozat gyerekbarát verziójának is mondhatnánk. Pepper és rendőrtiszt gazdája, Paul azonban (az életkori besorolásból kifolyólag) természetesen nem gyilkossági nyomozók; a Schutzpolizei tagjaiként, rendőrjárőrként egy fiktív német kisvárosban őrzik a rendet, hatáskörükbe elsősorban a rend biztosítása és maximum kisebb lopások, rendbontások intézése tartozik.

Paul és Pepper párosa azonban mondhatni specifikus feladatkört is ellát: nekik jutnak azok az ügyek, amelyekben valamilyen módon gyerekek is érintettek (egyébként érdekes módon a Rex felügyelő első évadaiban meglepően sok, gyerekekhez kapcsolódó bűntény kapott helyet). Persze a szórakoztató, szimpatikus mellékkarakterek itt sem maradhatnak el: a nyomozópáros munkáját Walter, a morcos rendőrfőnök (aki kissé orrol a virgonc, olykor rendbontó nyomozókutyára), Timo, Paul kollégája és barátja, valamint Paul titkos szerelme, a bűnügyieknél dolgozó Nasrin segíti.

A rendőrcsapat kalandjaiba Pepper, azaz Kommissar Pfote (Mancs őrnagy) tolmácsolásában nyerünk bepillantást. A rosszcsont (és nem éppen szerény) nyomozókutya még tanuló nyomkereső, így elbeszélői szólamában is érződik egyfajta kedves kajlaság, amelyet már a Pepper = ‘bors’ név is sejtet, és ami igen szerethetővé teszi a kiváló szaglásáról híres négylábút. Az okos és lelkes, de még további okosodásra szoruló karakterrel könnyen azonosulhat a könyv célközönségét jelentő 6 év feletti, elsőolvasó korosztály, miközben az állatelbeszélői perspektíva(váltás) által kínált helyzetkomikum és nyelvi játék is érvényesül a szövegben.

Pepper figurája és elbeszélői perspektívája nem annyira gyermeki, sokkal inkább kiskamaszos. Ez a kiskamaszság nagyon szórakoztatóan jelenik meg például akkor, amikor Pepper az elbaltázott nyomkeresői vizsga után mindent megtesz, hogy ezúttal jól teljesítsen, és ne égesse le Pault, de legfőképp, hogy elnyerje a rendőrkutya-kiképzésen szintén résztvevő, titkos kutyaszerelme, Lulu csodálatát. A kiváló szaglású nyomozókutya azonban egy dologban igazán kivételes: remekül érti, mit éreznek az emberek, és megfigyeléseit készséggel meg is osztja az olvasókkal.

Kommissar Pfote

Mindig a szimat után!

Katja Reider, Dirk Hennig (ill.): Kommissar Pfote 1. – Immer der Schnauze nach, Loewe, 2020.

A sorozat első kötetében Pepper és Paul egy bolti lopás ügyében nyomoz: a közeli elektronikai üzletből egy kisfiú, Jannik eltulajdonít egy pár fülhallgatót. Már mielőtt főszereplőink a helyszínre érnének, a szöveg több helyen hangsúlyozza, hogy Paul remekül ért a gyerekekhez, és ez az állítás a későbbiekben maradéktalanul meg is állja a helyét: ahelyett, hogy (hatalmi pozíciójából) egyből felelősségre vonná, figyelmesen meghallgatja a kisfiút, aki – se szerinte, se Pepper szerint – nem tűnik igazi bűnözőnek. A rendőrtiszt így a gyerekkrimik gyakori jófelnőtt / jórendőr – rosszfelnőtt / rosszrendőr felállásában egyértelműen a jó felnőttet testesíti meg: a kisfiút vele egyenrangú félként kezeli, nem tartja komolytalannak a mondanivalóját csak azért, mert gyerek.

Paul kérdései nyomán hamar kiderül, hogy a kisfiút bántalmazzák az osztálytásai, és zsarolással rávették, hogy lopja el nekik a fülhallgatót. Pepper és Paul természetesen nem hagyja annyiban a dolgot: miután (természetesen) beszélnek a kisfiú édesanyjával a boltban történtekről, tervet eszelnek ki arra, hogyan bírják jobb belátásra a bántalmazókat. A nyomozás ezzel komoly társadalmi kérdés, a bullying felé terelődik, a téma súlyossága ellenére azonban a könyv nyelvezete és humoros, gyakran kiszóló (állat)elbeszélői szólama, valamint színes, élettel teli illusztrációi kellemes összhangot teremtenek, amelyben ugyan érezzük az ábrázolt problémák súlyosságát, de végül mégis a jó győzelmében bizakodva tesszük le a könyvet.

A felnőtt–gyerek ellentét a történet több szintjén is megjelenik. A kötet gyerekábrázolása ugyan árnyalja a gyermeki ártatlanság elméletét, de végül amellett teszi le a voksát: Jannikról kiderül, hogy nem bűnöző, hanem áldozat, és a két bántalmazó gyerek karaktere sem tűnik végletesen romlottnak; a szöveg meghagyja a kiskaput, hogy az események hatására változtatnak a viselkedésükön. Azonban egy második, nagyobb tételű lopás is történik, melynek elkövetője ezúttal felnőtt. Őt nem menti fel a szöveg: Paul kézre keríti a szélhámost, és az megkapja méltó büntetését.

A történet által képviselt felfogást mégsem mondanám naivnak: miközben a gyermeki ártatlanságból indul ki, felhívja a figyelmet a felnőttek felelősségére is. Arra, hogy vannak nehéz helyzetek, amelyek megoldását nem bízhatjuk teljesen a gyerekekre; figyelnünk kell rájuk, és bizalmi kapcsolatot kell kiépítenünk velük, hogy el merjék mondani, ha szükségük van ránk. Az üzenet hatáskörét ráadásul szépen kitágítja Pepper kamaszszereplőként való ábrázolása: a felelősségvállalás és a másokért való kiállás nemcsak akkor fontos, ha a társadalom által legitimált, hatalmi pozícióban lévő, erős felnőtt vagy, hanem akkor is, ha pici vagy, de valamiben mégis erős – mint a bors, egy szeleburdi nyomozókutyatanonc, egy barát vagy egy nagytesó.

A könyv kialakításában, szerkezetében, tipográfiájában és nyelvezetében remekül kiszolgálja a megszólítani kívánt korosztály szövegértési képességeit és vizuális igényét. Dirk Hennig élettel teli, fél- vagy egyoldalas illusztrációi igényesek és szépen felveszik a rövid fejezetekből álló szöveg ütemét, a nagy betűk és a megfelelő sortávolság pedig vizuálisan is segíti az első olvasók betűről-betűre haladását. Szintén hasznos a könyv elején található “karaktermutató”, melynek segítségével – természetesen Pepper bemutatásában – megismerjük a főbb karakterek fontosabb tulajdonságait és kinézetét is. A szöveg ugyan magyar nyelven (még) nem jelent meg, azonban a németül tanulóknak körülbelül A2-es szinttől nyelvileg már nem jelenthet nagy kihívást, egy kis pedagógusi segítséggel és/vagy szótárazással nyelvtanulóknak is élvezetes olvasmány lehet.