Egy, a tó felszínén lebegő emberi hulla, egy kivételesen veszélyeztetett békanyomozó és az örök párharc ember és állat között – a hazájában, Németországban gyerek- és ifjúsági irodalmi szerzőként, hangoskönyv-készítőként, rendezőként és zenészként is tevékenykedő Kai Lüftner első magyarul is olvasható gyerekkönyve nem a műfaj könnyedebb darabjai közül való.
A magyar nyelven a Kolibri Kiadó gondozásában Ne legyél béka! Állati krimi, rengeteg zöldséggel, izé, kékséggel címmel megjelent gyerekkrimi állatnyomozó-főhőse és egyben narrátora Hope, a kék színű levelibéka, aki kéksége miatt a lakóhelyéül szolgáló tájvédelmi körzet látogatóinak körében igazi hírességnek, biológiai csodának számít. Azonban már a könyv első oldalain egyértelművé válik, hogy a kis béka számára ez a kivételes tulajdonság nemcsak hátrány, hanem egyenesen életveszélyes is: amint elhagyja a rejtekhelyéül szolgáló szilvafát, a zöld aljnövényzetben kirívó színével tökéletes prédájává válik a mocsár ragadozói számára. Amikor Hope végül bátorságot gyűjt, hogy megbosszulja az állatvédő (egy ember!) halálát (és remélhetőleg egyúttal saját édesanyjáét, akinek, lévén állat, nem jár igazságszolgáltatás), saját félelmeivel, szorongásaival és múltjával is szembe kell néznie.
Míg a gyerekeknek szóló bűnügyi történetekben a bűncselekmény általában könnyedén helyrehozható, nem végleges értékvesztés (lopás, eltűnés stb.), addig főhősünk már a könyv huszadik oldalán a természetvédő tóban lebegő hullája körül úszkál, ráadásul út közben kétszer már az életére is törtek. A zsákmányállat nézőpontján keresztül folyamatosan fenntartott rettegés a thrillerek hangulatát idézi, míg a könyv vizualitása és eredeti címe a gyerekkrimikben legnépszerűbb nyomozópéldakép, Sherlock Holmes karakterére és vele a klasszikus detektívtörténet műfajára utal. Ez a kettős ihletettség jól megjelenik a borítón is: a kék béka mögötti árnyék a noir és a ‘hard boiled’ krimik atmoszféráját eleveníti fel, míg az árnyékban kirajzolódó sapka és nagyító egyértelműen Sherlock Holmes jellegzetes felszerelésére utal.
A műfaji játék fontos eszköze a cím is, azonban a magyar fordításban ez a funkciója (is) teljesen elveszett. A német nyelvű kiadás a Sei kein Frosch! Ein Tierkrimi in Grün, äh, Blau címet viseli, ami tükörfordításban így hangzik: Ne legyél béka! Egy állatkrimi zöldben, izé, kékben. Szerintem már ez is jobb választás lett volna a magyar Állati krimi, rengeteg zöldséggel, izé, kékséggel változatnál, amiből nemcsak a műfajon belüli intertextuális utalás, hanem a könyv üzenetére reflektáló jelentésréteg is hiányzik.
A ‘sei kein Frosch!’, vagyis ‘ne legyél béka!’ német szólás, amit ‘ne legyél gyáva!’ jelentésben használnak (erre mi a magyarban a hasonló szerkezetű ne legyél nyuszi!-t szoktuk mondani). A cím tehát nemcsak arra utal, hogy rossz békának lenni, hanem fel is szólítja a békaelbeszélőt (na meg az olvasót) arra, hogy ne legyen béka, vagyis haladja meg önmagát (ami Hope esetében a nyomozóvá válással meg is történik). Ennek a jelentésnek a hiánya a magyar szöveg egészében fájó, ugyanis az elbeszélő több helyen épp e szólás segítségével értelmezi (újra) saját békaságát. Ráadásul ez a játék már könyv legelejétől a történet fontos részét képezi:
„Az emberek imádják a közmondásokat. Az egyik közmondásuk alighanem tökéletesen kifejezi a béka és az ember közötti kapcsolatot. Így hangzik: Ne legyél béka! Arra utal, hogy ne legyél kicsi, zöld és nyálkás. Ne lapulj meg, ne legyél naiv, ne hagyd, hogy mások felfaljanak.”
Tény, hogy ezt a jelentésréteget nehéz lett volna megőrizni, ezért nem is kárhoztatnám a fordítót, Nádori Lídiát. A címmel a nagyobb gondom inkább az, hogy a magyar fordításban az áthallás sincs meg Sir Arthur Conan Doyle Study in Scarlet című, rendkívül híres Sherlock Holmes novellájával, ami magyar nyelven (furcsa módon) A bíborvörös dolgozószoba címen futott – esetleg ezzel lehetett volna játszani kicsit.
A Ne legyél béka! nemcsak a krimi angolszász és amerikai, hanem kifejezetten német hagyományához is erősen kötődik. A történet lényegében a nyelvterületen – a felnőtt irodalomban is – hallatlan népszerűségnek örvendő állatkrimi (Tierkrimi) egy műfajteremtő szövegének, Akif Pirinçci Felidae (1989) című Katzenthrillerének a történetét és kérdésfelvetését veszi át, miszerint az állatok eredendően jók és az emberek eredendően rosszak-e.
A Felidae thrillernek is elég kemény, sok gyilkossággal, összeesküvéssel és véres összecsapásokkal (a könyvből készült animációs film Felidae – Karmok harca címmel 1996-tól magyar szinkronnal is elérhető volt VHS-en), nem csoda hát, hogy amikor az ember és állat közötti örökös párharc a téma, Lüftner sem éri be olyan piti bűntényekkel, mint a lopás. Günther Jakobs ötletesen kékben és zöldben játszó, letisztult illusztrációi eközben igyekeznek oldani a szöveg komor hangulatát (a fenti képen épp az életéért küzdő kis béka például sokkal inkább úgy néz ki, mintha ölelést várna az őt épp felfalni szándékozó gólyától).
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mindennek mi helye egy, a kiadói ajánlás szerint 9 éves kortól ajánlott gyerekkönyvben. A sokak számára (elsőre nekem is) túl soknak tűnő brutalitás megjelenítése nem öncélú: szükséges ahhoz, hogy a szöveg valóban komoly tétként tudja felmutatni fő üzenetét, az élővilág védelmének fontosságát. Az állatvédelem, az állatok megértésének problémája a történetben a Hope és az embergyerekek, Ella, Ferdi és Tom közötti kommunikáció kapcsán a gyakorlatban is megjelenik. A közös nyelvvé ember és állat között a beatbox válik, ami az illusztrációnak és a helyzetkomikumnak köszönhetően a szövegben is nagyon jól működik, de (érthető okokból) leginkább annak hangoskönyv változatában üt igazán.
Miközben a könyv fő témája a természetvédelem, Hope és a három embergyerek közös nyomozása értékteremtési folyamatként, a megszokott helyzetből való kimozdulás és ezáltal a fejlődés útjára lépés gesztusaként jelenik meg a történetben, így erős a szöveg fejlődéslélektani olvasata is. Hope személyiségfejlődése akkor tetőzik be, mikor különleges színére többé nem különcségként és veszélyforrásként, hanem különlegességként, egyediségként tekint – hisz épp kékségéből fakadó veszélyeztetettsége kényszerítette rá, hogy megtanuljon különleges ügyességgel rejtőzködni és harcolni, ezek pedig igen fontos tulajdonságok, ha az ember (vagy béka) nyomozásra adja a fejét. A kaland során Hope és az ifjú (vagy kevésbé ifjú) olvasó megérti, hogy vannak jó emberek és rossz állatok is, és senkit sem gyűlölhetünk azért, amit egy tőle független ‘fajtársa’ követett el.
A fordítás problémáin kívül a magyar változatban a szöveg egyetlen gyengeségének az elbeszélői nézőpont bizonytalanságát tartom. Már a könyv elején megkapjuk a magyarázatot, miszerint Hope, a kis béka tudása a krimiről és a nyomozókról másodkézből, egy ideig az emberek fogságában élő édesanyjától származik. Miközben ez a magyarázat nemcsak a történet hitelességéhez tesz hozzá, hanem a kriminek azt az igényét is kiszolgálja, hogy kapcsolódjon saját műfaji hagyományhoz, egyúttal kiszakítja a szöveget a mesei, bármi megtörténhet, és ezt nem kell magyarázni-típusú fikcióból. Ehhez társul az is, hogy a szerző kényszeresen próbálja megmagyarázni, egyes információk (például a természet leíráshoz használt latin szavak és biológiai kifejezések) hogyan váltak Hope világtudásának részévé, míg – és a zavaró következetlenség itt érhető tetten – ezeket máshol egyszerűen magyarázat nélkül hagyja. Ennek következményeképp az olvasó (abszurd módon) mindenütt elvárja a “logikus” magyarázatot, és hiánynak érzékeli, ha nem kapja meg azt, ugyanis elfelejti, hogy egy mesei világban jár, amiben épp egy beszélő-író békával nyomoz együtt.
Állatnyomozók az állatok szeretetéért
A sorozatban a blog alapjául szolgáló kutatáshoz kapcsolódva olyan könyvekről van szó, amelyekben állatnyomozók a környezet- és állatvédelem témájához szorosan kötődő ügyekben járnak el.