Az eltűnt csont nyomában – Tóth Krisztina – Hajba László (ill.): Nyomozzunk! (Malac és Liba 6.)

A nyomozást tényleg nem lehet elég korán kezdeni: Tóth Krisztina óvodásoknak szóló Malac és Liba sorozatának legújabb részében a két jó barát egy eltűnt csont nyomába ered.

Tóth Krisztina a gyerekirodalomban is megkerülhetetlen szerző: nevéhez olyan fontos könyvek fűződnek, mint A londoni mackók (Csimota, 2003), A lány, aki nem beszélt (Móra, 2015) vagy legutóbbi gyerekvers-kötete, a Kígyóuborka (Manó Könyvek, 2020).  Idén Világpuszi című mesekönyve mellett népszerű Malac és Liba sorozatának következő két része is megjelent, egyik – a nyom-olvasók igen nagy örömére – Nyomozzunk! címmel.

Tóth Krisztina: Nyomozzunk! (Malac és Liba 6.), Manó Könyvek, 2022.

A sorozat többi részéhez hasonlóan a Nyomozzunk! című kötet is Malac és Liba két kalandját meséli el: az első, címadó mesét a Malac és Liba ismerkedik a betűkkel követi. A nyomozás és az olvasás ugyan a szövegeken belül nem fonódik össze, azonban a kötetelrendezés könnyen eszünkbe juttathatja a krimi szemiotikai (jeltudományi) elméletét, miszerint nyomozás és az olvasás közben hasonló gondolkodási műveleteket végzünk el.

Mivel a könyvet a kiadó három éves kortól ajánlja, a Virsli tacskó elásott, majd eltűnt csontjának megtalálásához vezető út nem túl szövevényes, azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mese ne lenne szórakoztató: a helyzetkomikumra és nyelvi játékra épülő humor és a karakteres, szimpatikus figurák jól működő dinamikája igazán szerethetővé teszi Malac és Liba nyomozását (is). A sorozatban tetten érhető “bevezető” funkció a kötet két meséjében is fellelhető, azonban ez is jó arányérzékkel van adagolva, így a krimik nyelvi és narratív kliséi is inkább komikus (de nem szatirikus) felhanggal jelennek meg.

„Liba Nyomozó vagyok, ő pedig Malac Alnyomozó – mutatkozott be Liba. – Virsli kutya csontjának ügyében nyomozunk. Hajnalban valaki kiásta a csontot. Egy piros fagylaltos kanalat foglaltunk le bűnjelként.”

Tóth Krisztina a sorozat hatodik (!) kötetében is biztos kézzel vezeti a rövid történeteket. Szövegeit – a kisebbeknek szóló irodalom nagy részével ellentétben – üdítő nyelvi gazdagság jellemzi, amely számomra a mesékben elhelyezett versbetétekben tudott igazán kiteljesedni (ezek egyébként hajlamosak napokig az ember fejében ragadni, az Itt volt a tartalékom, ó gödör… című vers pedig egyik személyes kedvencemmé lépett elő).

Forrás: talaldki.hu

A szerző mesevilága Hajba László illusztrációival együtt nyelvileg és vizuálisan is rendkívül igényes és izgalmas könyvet eredményez. Hajba rajzai nemcsak remekül képezik le a mesék hangulatát és emelik ki legfontosabb mozzanataikat, hanem új történeteket is mesélnek; képein az udvar élettel teli, izgalmas helyként elevenedik meg, ahol Malac és Liba története csupán egy a sok elmesélhető kaland közül.

A kötet vizuális megoldásai közül külön kiemelném azt, ahogy Hajba a gyerekek körében igen népszerű Sherlock Holmes-figura beemelését egy külön karakter segítségével oldotta meg, ezzel egyszerre megismerteti a figura jellegzetességeit a gyerekekkel, miközben Malac és Liba nyomozásának egyszeriségére is felhívja a figyelmet. A kis sapkás-viharkabátos-pipás veréb ugyanis kis nagyítójával rendre felbukkan a helyszíneken (és a borítón is), majd az ügy végeztével egy kis kocsin elutaztatja házát, jelezve, hogy a nyomozásnak ezennel vége. Mivel Malac és Liba esetetében a nyomozó szerepébe lépés eseti és ideiglenes, így a kis veréb sapkája csak egy oldalpár erejéig landol Liba Főnyomozó fején, ezáltal a karakterek teljes nyomozóvá válása vizuálisan sem lesz végleges.

A sorozat többi részéhez hasonlóan a Nyomozzuk! kötet rajzain is számtalan rejtett, humoros összekacsintást találhatunk a felnőtt (fel)olvasókkal is, Malac és Liba olvasástanulása közben például a csibék csiploma-szerzését követhetjük végig, de az elő-előkandikáló nyúlfülek, fülhallgatós verebek és kommandós gesztenyék (?) felfedezése a gyerekeknek is jó móka lehet.

Tóth Krisztina és Hajba László Nyomozzunk! című mesekönyve (és egész Malac és Liba sorozata) kiválóan példázza, hogy kisebbeknek is lehet igényes és egyszerre szórakoztató szépirodalmat írni – ennek létjogosultságát pedig mi sem mutatja jobban, mint a Malac és Liba-történetek nagy sikere a gyerekek körében.

Olvassátok ti is, legyetek kicsik vagy nagyok, és ne feledjétek: maradjatok nyomon!

K. A.

malac és liba nyomozzunk nyom-olvasás