A Deepdean Leányiskola titkos nyomozóirodája megkapja első komoly esetét: végre egy gyilkosság ügyében kell eljárniuk. Hova tűnhetett mindössze néhány perc alatt Miss Bell holtteste a tornaterem padlójáról? Miért nem beszél senki a kisasszony eltűnéséről, és miért viselkednek egyre furcsábban a leányiskola tanárai? A Wells & Wong Nyomozóiroda egy kérdést sem hagy megválaszolatlanul…

A Hova tűnt Miss Bell? (eredeti címén: Murder Most Unladylike) Robin Stevens 2014-ben útjára induló Úrilányok nem gyilkolnak (A Murder Most Unladylike) sorozatának első kötete. A Wells & Wong Nyomozóiroda első ügyének történetét több brit ifjúsági díjra jelölték, 2015-ben pedig elnyerte a Waterstones Children’s Book Prize-t. A nagysikerű könyvet Nagy-Britanniában ez idáig tíz folytatás és négy kiegészítő kötet követte, egészen idén júniusig azonban a két kamaszlány-detektív kalandjait nem olvashattuk magyar nyelven. Ezt a hiányt pótolta most – a 19. századi és 20. század eleji lánytörténetekre és azok igényes újrakiadására kiemelt figyelmet fordító – Manó Könyvek kiadó.

Robin Stevens: Hova tűnt Miss Bell? (Úrilányok nem gyilkolnak 1.), Manó Könyvek, 2022. Fordította: Ruff Orsolya

A történet eseményei a nagy-britanniai Deepdean Leányiskolában játszódnak az 1930-as években. A doyle-i detektívtörténetek szerkezetét megidéző kerettörténet szerint Hazel Wongnak, az iskolában alapított, titkos Wells & Wong Nyomozóiroda titkárának (“Wattsonjának”) jegyzeteit olvashatjuk tanáruk, Miss Bell eltűnésének és gyilkosságának ügye kapcsán. Hazel elbeszélésében azonban személyes élményei, emlékei legalább akkora teret kapnak, mint maga a nyomozás, így a szöveg műfajiságát valahol a napló és a feljegyzés közötti metszetben lehetne megragadni. Hazel wattsonsága – vagyis egy zseniális mesterdetektív melletti átlagos(abb), kísérői szerepe – ráadásul igazságtalanul leosztott szerep, amit a kétszemélyes nyomozóiroda másik tagja és egyben önjelölt elnöke és mesterdetektívje, Daisy Wells osztott rá.

Daisy magas, szőke, karcsú, kékszemű és elegáns, vagyis a tökéletes angol lány eszményképét testesíti meg, ezzel szemben Hazel Kínából származik, ráadásul tömzsi és alacsony, teljes ellentéte az angol kisasszony-ideálnak. A nyomozóirodában a két kamaszlány közötti alárendelt helyzet jól működő feszültségforrás, amit remekül mélyít a két lány közötti társadalmi és kulturális ellentét is.

A kínai Hazel az angol lányiskolában többszörös hátrányból indul a többiekhez képest.

Hazelt Hongkongból a nyugati kultúra iránt megszállott édesapja küldte Angliába tanulni. Akkoriban keleti lánygyereket Európában taníttatni kirívónak számított, ráadásul Hazel a tanév közepén érkezik az iskolába, ami kisebbségi helyzetét még inkább megnehezíti. Ugyan remekül tud angolul (hiszen édesapja belenevelte a brit kultúra iránti rajongást), nem tud kapcsolódni diáktársaihoz, pedánsságával elismerés helyett irigységet és megvetést vált ki az őt körülvevő lányokból. Hazel családjának vagyona és presztízse ebben a közegben nem számít: ő az idegen, akinek nemcsak iskolatársai, hanem tanárai rasszista megnyilvánulásait is nap mint nap el kell szenvednie.

Hazel mindebből kifolyólag úgy dönt, új, “szalonképesebb” személyiséget alkot magának – és épp ez a szerepjátszás lesz az, amiben hasonlítanak Daisyvel. Ugyanis egyetlen dologban a két lány közötti számos különbség semmissé válik:

a leányiskola fojtogató közegében kirívó intellektusuk miatt egyikőjük sem lehet önmaga.

A szigorú, csengőtől csengőig tartó napi menetrend által szabályozott iskolában titkos nyomozóirodát alapítani így olyan lázadás a két lány részéről, amely segít nekik abban, hogy az iskola falain belül valamivel önazonosabb szerepbe léphessenek. A Deepdeanben uralkodó vasszigor klausztrofób légkörében pedig még a legártatlanabb hírek is izgalmas rejtélyekké, hetekig tartó pletykák tárgyává válnak – hát még egy tanár eltűnése és egy gyilkosság! Miután Hazel megtalálja Miss Bell holttestét, ami titokzatos módon néhány perc múlva eltűnik, a két lány eldönti, hogy kinyomozza a kisasszony eltűnésnek álcázott gyilkossági ügyét. Ekkor azonban még nem is sejtik, milyen nehéz objektívnek maradni, ha szeretett vagy épp utált tanáraikat kell gyilkossággal gyanúsítaniuk.

Stevens láthatóan nem azok közé a szerzők közé tartozik, akik óvni kívánják a kamaszok lelkét a világ gonoszságától: a Hova tűnt Miss Bell?-ben a gyilkosság nemcsak tényként, megoldandó rejtvényként, hanem brutális, véres, rémítő dologként jelenik meg.

A gótikus horrortörténetek, a szellemtörténetek és a kicsit brutálisabb krimit kedvelők minden bizonnyal szeretni fogják a regényt, azonban ha valaki egy whodunit típusú, rejtély-központú, kedélyes detektívtörténetre vágyik, annak nem biztos, hogy ez a megfelelő szöveg.

A klasszikus detektívregény fénykorában játszódó cselekményben ráadásul Hazel érzékeny, a holttest látványától iszonyodó, morális kérdéseket feszegető nézőpontja egyben kritikája is a műfajban megszokott, jelen esetben Daisy által képviselt “a gyilkosság csak egy izgalmas rejtély, a vérnyom csak egy izgalmas nyom”-féle nyomozói attitűdnek: Hazel érzékenysége mellett Daisy szenvtelensége lelketlennek, ijesztőnek hat.

Számomra épp ez a merészség, valamint a számtalan kulturális, társadalmi, morális és személyes feszültség tette igazán izgalmassá a regényt. A kamaszlányok közötti folyamatos konfliktus ahelyett, hogy felesleges drámázásba csapott volna át, plusz mélységet adott a történethez. Legalább olyan izgalmas volt követni Hazel küzdelmét azért, hogy a látszólag mindenben fölötte álló, tökéletes Daisyvel szemben érvényesíteni tudja saját igazát (ami ráadásul a tényleges igazságnak bizonyul), mint a gyilkos kézre kerítését.

Várom a következő részt!

Addig is maradjunk nyomon,

K. A.